Baba
Cica
Csibe
Kutya
Nyuszi
Pingvin
Főoldal Blog Nyári Tánc- és Kézműves Táborok FMK 2019

Nyári Tánc- és Kézműves Táborok FMK 2019

Nyaranta fantasztikus lelkesedéssel jönnek hozzánk a táborba kicsik és nagyok, 16.éve ! Idén két hét tábor közül lehet választani: iskolásoknak, és óvodás gyerekeknek is tartunk egy-egy hetet!  
Nyári Tánc- és Kézműves Táborok FMK 2019

4 éves kortól lehet jelentkezni a tánctáborba, melyet a Ferencvárosi Művelődési Központban tartunk, délelőtt és délután is táncolunk, és kézműves foglakozást is tartunk. A Művelődési Központban ebédelünk majd az ovisok alszanak, az iskolások táncfilmeket néznek. Pénteken délután jelmezes előadást tartunk a szülőknek a színházteremben! A jó hangulat garantált! Szeretettel várunk!

 

Napirend

 

Gyülekező: reggel 8.00-8.30-ig.

 

Kérjük, hogy otthon reggelizzenek a gyerekek, mert az első óra pontban 8.40-kor kezdődik.

 

A már beérkezett gyerekek számára könnyű kézműves foglalkozást tartunk (pl.: gyöngyfűzés).

          Délelőtt a gyermekeket két csoportban foglalkoztatjuk. Míg az egyik csoport táncórán vesz rész, a másik csoport tagjait egy kézműves technika rejtelmeibe vezetjük be.

 

     Tízórai: valamilyen idényjellegű friss gyümölcs

Akik eddig kézműves foglalkozáson vettek részt, megkezdik a táncfoglalkozást. Akik eddig táncot tanultak, pihenésképpen kézműves technikát tanulhatnak.

 

11.30-tól ebéd

12.30-14.00 ovisoknak ebéd utáni csendes pihenő, iskolásoknak táncfilmeket vetítünk.

             A pihenő után a nagyobbak számára táncoktatás, a kisebbeknek kézműves foglalkozás következik.

 

Uzsonna: Túró Rudi, kakaós csiga, pogácsa stb.

A délutáni foglalkozás kisebbeknek tánccal folytatódik, nagyobbaknak kézműves munkával záródik.

 

16 órakor jöhetnek a szülők a gyerekekért!

 

 

Mindenki hozzon:

 

- minden nap egy kulacsot (0.5l) vagy flakont, melyet megtöltünk vízzel, ha kifogyott a benne lévő.

- lepedőt, kispárnát, melyen a gyermek alszik, esetleg vékony takarót.

-A táncórákra dresszet, pamut zoknit.

 Nagy meleg esetén pamut rövidnadrágot és spagetti pántos pamut felsőt.

 

Előzetes terv:

 

- szerdán délelőtt játszótérre megyünk, ezért kérjük, hogy erős zárt cipőt hozzanak.

- Pénteken délután jelmezes táncbemutatót tartunk a szülőknek

15.15 órakor, melyre mindenkit szeretettel várunk!

 

Garbaisz Gyöngyi

Mobiltelefon: +36 70/ 55 44 170

garbaisz.gy@freemail.hu

2019.02.11. 13:15

« Vissza

Babaház
Babaház
Babaház
Babaház
Babaház
Babaház
Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ