Ő voltaképpen az egész karrierem elindító rugója, és alapja. 5 évig jártam minden héten rendszeresen a táncóráira. Minden egyes alkalom egy öröm, és játék volt számunkra, annak ellenére, hogy keményen dolgoztunk, de nekünk mindez fel sem tűnt, mert olyan pedagógiával nevelt mindannyiunkat amit nagyon kevesen tudnak itthon, és világszerte. Véget nem érő szeretettel, és hatalmas tudással. Ezért szerettünk mi mindannyian hozzá járni. Következetes volt, de soha nem emelte el a hangját,mégis az Ő óráján rend volt és fegyelem. Ott mindenki egyenlő volt, mindenki ugyanazt a bánás módot kapta, minden tehetség és ügyesség ellenére, így senki soha nem érezhette azt, hogy Ő most jobb vagy rosszabb mint a másik. Ez kizárta a kudarc élményt, így mindannyian folyamatosan inspirálva voltunk. De ami a legfontosabb a tánccal együtt megtanított bennünket az életre is, hogy hogyan tartsuk magunkat, hogy hogyan beszéljünk, hogy hogyan viselkedjünk a nemünkhöz méltóan. Azaz elegancia, az a tartás amit ott tanultam az egész eddigi életemre kihatott.
Megvallom nem mindig volt kedvem balett-órára menni,de amikor elkezdődött a zene, Gyöngyi néni valahogy mindig megoldotta, hogy minden alkalom egy öröm legyen. Tökéletesen felépített módszerrel nevelt minket, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mikor bekerültem a Balettintézetbe már rendelkeztem a megfelelő alapokkal hajlékonyággal, és izomzattal. Olyan ez mint egy építkezés. Homokra nem lehet erős várat építeni, de Gyöngyi néni egy olyan szilárd talajt adott számomra amire bátran, és biztosan tudtam építkezni. De mégis a legfontosabb amit ott tanultam meg az a tánc szeretete. Az öröm, az akarat, a kitartás amik később nagyban hozzájárultak kitűnő tanulmányi eredményeimhez is.
Mozdulatcsiszoló Táncműhely Telefon: +36 70 5544170 E-mail: garbaisztanc@gmail.com