A II. kerületben a Pasaréti Közösségi Házban tartom a balett és mese óráimat. Kollégáim a VI. és a IX. kerületben tanítanak szintén a balett és a mese ötvözésével.
A balett csoportok kis létszámmal működnek, azért, hogy minél több idő jusson a kis balerinák mozdulatainak javítására. A balett tanítás kezdetekben a ritmusérzék, koncentráció fejlesztésével indul, majd amikor már hosszabb ideig tudnak figyelni, több gyakorlatot lehet végeztetni, ezzel a izomerő és a hajlékonyság is fokozódik.
A balettiskola több csoportot is tanít, ezért előre lehet lépni kezdő óvodás csoportból haladó óvodás csoportba, majd az iskolások közé.
A balett oktatás honlappal szakmai segítséget kívánok nyújtani minden szülőnek, aki szakmailag jól megalapozott balettoktatást keres gyermekének.
Ha rendszeresen jár gyermek balettórákra:
A féléves bemutatókon megmutatjuk az első félévben tanult mozdulatanyagot, majd a tanév végén az elsajátított kis etüdöket mutatjuk be egy mesebalett keretein belül. A színpadi fellépések a legfontosabbak a gyerekeknek, nagy örömmel készülnek rá. A főszerepeket az iskola felnőtt tanítványai és meghívott táncművészek adják elő.
A balettora.hu honlapon együtt találkozhat a szaktanár, a pszichológus, a gyógytornász és a volt tanítványból már igazi profivá érett balettáncos, tapasztalatával és ismereteivel.
Jelentkezés, érdeklődés: +36 70 55 44 170
Mozdulatcsiszoló Táncműhely Telefon: +36 70 5544170 E-mail: garbaisztanc@gmail.com